Ring Run futóversenyre készülők figyelmébe ajánljuk: Furcsaságok, amikre gondolhatunk edzés közben

Akik már beneveztek, és elkezdték a felkészülést a Ring Run futóversenyre, egyre hosszabbra tolják az edzéseket. A tavaszi, ideálisabb időjárás sokat segít, de ahogy az élet minden területén, úgy a futásban is vannak csúcspontok és mélypontok is. Előfordul, hogy egy tíz kilométeres távot majdnem repülve teszel meg, és van, amikor úgy kell magad átrugdosnod az utolsó két kilométeren. Mindez a legtöbb emberben mentálisan dől el, és nem fizikai értelemben.

Ezért van a futóknak szükségük saját gondolataikra. Összegyűjtöttünk a legnépszerűbb furcsaságok közül párat, amivel a futók átsegítik magukat a holtpontokon!

  1. Képzeletben már a Hungaroring legendás aszfaltcsíkján futnak, és szinte hallják a Gold Tribünön ülők lelkesítő biztatását.
  2. Gyakorolják a szorzótáblát, a megyeszékhelyeket, és a miniszterelnökök nevét sorrendben. Ezek a figyelemelterelés legjobb módszerei!
  3. Valami nagyon finom kajára gondolnak, és arra, hogy meg fogják enni, amint hazaérnek, ha lefutották a teljes távot becsületesen. Például egy hamburgerre vagy fagyira.
  4. Fejben megírják a bevásárlólistát. Mindegy, a lényeg, hogy hosszú legyen, és megfelelően átgondolt. Így két legyet ütnek egy csapásra.
  5. Keresnek egy embert, aki szintén akkor fut, és elkezdenek neki sztorizni. Bármiről. Akár a gyerekekről, esküvőkről, állatokról, teljesen mindegy.
  6. Elképzelik, hogy ők szuperhősök egy akciófilmben. Még nevet is adnak a filmnek, ha kell, majd kitalálják, hogy csak akkor menekülhet meg mindenki a végső pusztulástól, ha ők lefutják a maradék távot.
  7. Kinéznek egy tárgyat messze a távolban, és amíg elérnek odáig, addig kitalálnak pár szót, amik rímelnek a nevére. Ez segít abban, hogy mire odaérnek, már elfelejtik azt a tárgyat, és a távolság is eltűnt.
  8. Az edzés utolsó szakszán a Hungarpring célegyenesébe képzelik magukat, a Ring Run célkaput vizionálják, a finisher érem átadására gondolnak.