2019-ben is lesz futóverseny a HUNGARORINGEN!

2018 előtt még csak álmodoztunk arról, hogy futóknak is mért köre legyen a Hungaroringen, de tavaly több mint 1200 amatőr vett részt az első Ring Run Race futóversenyen. A fantasztikus hangulat, az ikonikus helyszín sajátossága, és a pozitív visszajelzések gondoskodtak a folytatásról, idén nyáron is lesz futóverseny a magyar Formula 1-es pályán.

A tavalyi Ring Run Race futóversenyről szóló beszámolók és riportok tanúsítják, nem hétköznapi sportélményeket szereztek a résztvevők. Vidám, közös bemelegítés Katus Attilával, Safety-Car mögül induló izgalmas rajt, hangos szurkolói biztatás a „Gold tribünről” és a „Paddock Club” teraszról, és boldog célba érkezések jellemezték az eseményt. A meleg és a érzékelhető szintkülönbség miatt komoly sportértéke volt mindhárom távnak.

2019 július 20-án még több élményben lesz részük a kilátogatóknak, hiszen az egész családnak szóló kiegészítő sport és szórakoztató programokkal készülnek a szervezők. A rajt időpontja is ideálisabb lesz a futáshoz, szombat délelőtt 09:30-kor nem kell cipőtalp olvasztó hőségre számítani.

Érdemes már most feljegyezni a naptárba a dátumot: 2019.07.20.. Ezen a napon még inkább igaz lesz, hogy:

Az autósport szerelmeseinek kötelező.

A saját határaikat feszegetőknek jó alkalom a megmérettetésre.

Az élményt keresőknek pedig egy egyedülálló lehetőség.

Gyorsan vagy lassan, egy km az egy km, de nem mindegy, hol futod. Ring Run Race.

információ/nevezés: http://ringrun.sport4you.hu/