Már többször foglalkoztunk azzal, hogy milyen intézkedéseket vezetnek be a Ring Run futóverseny szervező augusztus 20-án a Hungaroringen. Most kifejezetten a frissítő pontokkal foglalkozunk, a folyadék és kalóriabevitellel kapcsolatos változtatásokat mutatjuk be.
Tíz kiemelt területe van azoknak az intézkedéseknek, amiket a szervezők bevezetnek a 2020-as Ring Run futóversenyen:
- A létszám korlátozása
- Akut légzési tünetekkel küzdő személyek kiszűrése a rendezvényről
- Az általános óvintézkedések betartása (kézfertőtlenítők kihelyezése, kézhigiéniás valamint köhögési etikett betartása, kézmosási és -fertőtlenítési lehetőségek megteremtése, felületfertőtlenítés, papírzsebkendő kihelyezése, szoros személyközi interakciók elkerülése).
- A személyes kontaktussal járó, kapcsolati pontokon dolgozó közreműködők, szervezők, maszkban végzik munkájukat
- Szeparált rajtcsomag átvétel
- Távolságtartó rajtzónák
- Elnyújtott, “rolling start” nettó időméréssel
- Szeparált frissítőpontok
- “Önkiszolgáló” (kontaktus mentes) befutóérem átadás
- Törölt verseny esetén, nevezési díj visszafizetési garancia
Sorozatunkban most a frissítőpontok körüli változásokat mutatjuk be.
Már a rajtcsomagban kapnak a versenyzők egy 7,5 dl-es ajándék kulacsot, amiben tudnak vizet vinni magukkal, vagy a frissítő ponton ebbe tölthető folyadék, így nem kell elvenni semmit az asztalról. Ezt az kulacsot a verseny végén mindenki megkapja, ez egy rajtcsomag ajándék.
Az alap, hogy a frissítő pontokon minden közreműködő használjon kesztyűt, de próbáljuk a legkevesebb érintéssel megoldani a töltést. Egy hidroforos rendszert alkalmazunk a frissítőkön, ami gyorsabbá teszi az adagolást és nem kell hozzáérni a kannához/vízhez, szinte sterilen kezelhető a folyamat és kevesebb emberrel kell kontaktusba lépniük a versenyzőknek.
A frissítőpont elhelyezkedése is változni fog, a célkapu alatt nem lesz ilyen zóna, átkerül a célegyenes végére vagy az első kanyarba. A befutó után a boxutca mögött lesz vízvétel, itt tudnak a célba érkezés után inni/frissíteni a versenyzők.
A mindenre kiterjedő tervezést, előrelátó intézkedéseket még részletezzük sorozatunkban, várhatóak a további újdonságok.
Érdemes már most feljegyezni a naptárba a dátumot 2020.08.20, hiszen idén még inkább igaz lesz, hogy:
Az autósport szerelmeseinek kötelező.
A saját határaikat feszegetőknek jó alkalom a megmérettetésre.
Az élményt keresőknek pedig egy egyedülálló lehetőség.
Gyorsan vagy lassan, egy km az egy km, de nem mindegy, hol futod. Ring Run Race.
információ/nevezés: