A legtöbb futó néhány hónapos edzés után eljut arra a szintre, ahonnan aránylag nehéz tovább lépni, vagy legalábbis kisebb mértékű fejlődést tapasztalnak, mint az első hetek edzéseit követően. Ez nagyjából természetes folyamat, hiszen senkinek sem lineáris, egyenesvonalú a fejlődése, természetes, hogy időről-időre előfordulnak kisebb-nagyobb visszaesések is akár a teljesítményszintben.
A megoldás: adjunk friss ingereket a szervezetnek! A korábbihoz képest újfajta edzésmódszerek, más helyszínek, távok alkalmazása segíthet. Sokan azt gondolják, hogy önmagában az edzés időtartamának, az alkalmanként lefutott távnak a növelése az üdvözítő út. Nos, ez csak részben igaz. Az állóképességünk megalapozásához kétségkívül alapvető fontosságú a kilométerek gyűjtése, az elvárt teljesítőképesség növeléshez viszont jó módszer lehet például a résztávos (intervall) módszer alkalmazása.
Kétségtelen, hogy teljesítőképességet fokozó hatása mellett az intervall a legtöbb kalóriát égető, a befektetett időhöz képest a legtöbb zsírt felhasználó edzésforma. Alacsony és igen magas intenzitású fázisok váltogatják egymást meghatározott ütemben. Kezdetben egy perc magas intenzitású futást követhet három percnyi könnyed tempójú kocogás, hogy a pulzus visszaálljon percenként 100-110-re. Annyit érdemes tudni, hogyha komolyan vesszük, akkor az intervallum-edzés „fájdalmas”. Ha valaki nem hajlandó „belehalni” ebbe a fajta edzésbe, akkor inkább el se kezdje, válassza az egyenletes intenzitású mozgást.
A még komolyabb hatásra és fejlődésre vágyók viszont fokozhatják még az élvezetet azzal, hogy a résztávokat, az intenzív szakaszokat hegynek fel, száz-kétszáz méteres szakaszokon teljesítik, visszafelé természetesen kocogással. Mindez rossz időben, vagy a téli időszakban teremben, futószalagon is végezhető, talán még jobban kontrollálható módon, hiszen a a futópad dőlésszöge állítható és a sebesség is fokozatosan növelhető, illetve csökkenthető.