Ring Run Race 2021: A felszabadult futók újra elfoglalták a Hungaroringet

A hétvégén a futásé és a kerékpározásé volt a főszerep a Hungaroringen. A sokadik COVID-hullám után végre (szinte) korlátozások nélkül lehetett versenyezni, így a Ring Run futóverseny és a különböző kerékpáros események is sok szabadidős sportolót vonzottak ki a legendás Formula 1-es pályára. A hangulat most is remek volt, jóleső fáradtsággal térhettek haza a versenyzők.

Az előző három versenyhez képest sokkal kellemesebb volt az időjárás, most nem 38 fokban várták a startot a futók, így a reggeli 20 fok körüli, borongós időjárás hűvösnek számított ezen a nyári napon. A beígért esőt megúszták az indulók, cserébe viszont meglehetősen párás volt a levegő, szóval volt küzdelem az elemekkel ezúttal is, de hát éppen ez adta a „pikantériáját”. A merevebb izmokat így érdemes volt bemelegíteni, ebben segített a megszokott közös torna.

Már a bemelegítés előtti beszélgetésekből kiderült, hogy sokaknak ez volt a COVID utáni első komolyabb versenyük, és nagyon örültek, hogy újra közösségben futhatnak. A felszabadultság érződött, mindenki vidáman várta a kezdést. Sok ismerős arcot láttunk a rajtvonalnál: van, akinek a Ring Run Race a szokásos főversenye, erre készül a tavaszi edzések során. Az „újoncok” szintén izgalommal várták a rajtot, a körönkénti 36 méter szintkülönbséget nem tudták maguk elé képzelni, de a pálya hangulata őket is motiválta. Így idén sem volt könnyű visszatartani a mezőny elejét, hirtelen mindenki rohanással kezdte a körözést.

Azoknak, akik nem erőltették túl el az elejét, nem volt gondjuk a két komolyabb emelkedőn, de páran megtanulták a leckét, hogy az erőbeosztásra gondolni kell a hosszabb távokon.

A célba már mindenki széles mosollyal érkezett, sokaknak ez volt az eddigi leghosszabb távja, így jöhettek a büszke szelfik, és közös fotózkodások. A befutóérem sem maradhatott le a képekről, hiszen ez is megújult erre az évre, az új design mindenki tetszését elnyerte.

Egészen biztosan lesz folytatás, a legendás pálya jövőre is várni fogja a futás szerelmeseit.

Fotógaléria

Eredménylista