Sajnos újra aktuális: ezzel az eszközzel lehet otthon edzeni amíg zárva lesznek a mozgásközpontok

A koronavírus-járvány miatti korlátozások tavaszi bevezetésekor szinte minden megváltozott, a testmozgásra, a rekreációs sportolásra is komoly hatással voltak az intézkedések. Szerencsére nyáron ismét élvezhettük a Covid mentesebb szabadságot, mindenki újrakezdhette a teste építését, de a mai korlátozások ismét kényszer-megoldások felé vezetnek mindenkit. A konditermek helyett más megoldást kell találni azoknak akik most sem hagyják szétesni magukat.

Workout | Brick Bodies Gyms

Nem kell aggódnunk, hogy a kiszámítható, komfortos környezetet biztosító konditermek helyett más megoldást kell találnunk, mert a változatosság nem csak gyönyörködtet, de az izomzatnak is jót tesz, ha többféle edzésmódszert kipróbálunk.

Például a legkihasználtabb eszközt, a fekvőnyomópadot is lehet pótolni, sőt néha kell is, hiszen A  fekvenyomás korántsem annyira tökéletes gyakorlat, mint amennyire népszerű. a fekvenyomás során az izmok kötött pályán dolgoznak, sérülésveszélynek vannak kitéve. Fokozottan koptatja az ízületeket, sőt ízületi gyulladást okozhat. Ráadásul a rosszul kivitelezett gyakorlat nem felel meg a mellizom mozgató funkciójának.

De milyen eszközzel válthatóak ki az edzőtermi profi gépek? Az utóbbi évek legnépszerűbb fejlesztése, amit otthon is installálhatunk, a TRX.

Az amerikai haditengerészet elit alakulata fejlesztette ki a TRX-et, amely mára az egyik leginnovatívabb fitnesz eszközzé vált világszerte.

Előnye:

  • Funkcionális edzés, hiszen testünket a mindennapi élet kihívásaira készíti fel. Nem az izomépítés és a testépítés a célja, hanem a kiegyensúlyozott, és maximálisan terhelhető izomzat.
  • A TRX-szel végtelen számú gyakorlat végezhető és az egész testet meg lehet vele mozgatni. A saját testünket használjuk ellenállásként és az intenzitást is mi magunk határozzuk meg, így lehetséges, hogy ugyanazt az eszközt használja egy elit katona és egy modell is, valamint egy serdülő korú gyermek és egy érettebb korú felnőtt is.
  • A TRX a test természetes képességeit erősíti és fokozza, ellentétben a konditermi gépekkel
  • A TRX sajátossága, hogy előtérben helyezi az úgynevezett core izmok megerősítését (a core izmok az ágyéki gerincszakasz körüli izomhúrok). Ez azért nagyon fontos, mert ezen izomcsoportok erősségével javítjuk a testtartásunkat, és figyelni tudunk a gerincoszlop tartására is.
  • Harmonikus, arányos izomzatot hoz létre testünkön.