Ring Run Race a Hungaroringen: futóknak is a biztonság, az egészség a legfontosabb, COVID 19 a fókuszban

A Hungaroring július második felében fogadja  Formula-1 világbajnoki sorozatának résztvevőit, és szinte pont egy hónapra a GP futam után, augusztus 20-án futók lepik el az ikonikus aszfaltcsíkot. Mind a két esemény előkészítését nagyban befolyásolta a koronavírus-járvány, komoly előkészületekre van szükség az idei versenyekhez. A Ring Run futóverseny is felkészült, több új változás lesz a lebonyolításban.

Sajnos sok más rendezvény mellett, a futóversenyek sem kerülhettek megrendezésre az idei évben. De szerencsére mára megszűntek a korlátozó intézkedések. Ezzel együtt a Ring Run Race szervezői mindent elkövetnek  a lehető legbiztonságosabb körülmények megteremtése érdekében. Magyarország Kormánya által közzétett (Lehetőségek kontaktszám csökkentésére – Közösségi rendezvények a COVID-19 vírus fertőzéssel kapcsolatban Megjelent: 2020. március 13. ), a rendezvényekre vonatkozó ajánlásokat tartják a szervezők kiemelt szempontnak, ezeket figyelembe véve vezetnek be intézkedéseket a 2020-as Ring Run során.

  • A létszám korlátozása
  • Akut légzési tünetekkel küzdő személyek kitiltása a rendezvényről.
  • Az általános óvintézkedések betartása (kézfertőtlenítők kihelyezése, kézhigiéné valamint köhögési etikett betartása, kézmosási és -fertőtlenítési lehetőségek megteremtése, felületfertőtlenítés, papírzsebkendő kihelyezése, szoros személyközi interakciók elkerülése).
  • A rendezvény időtartamának minimalizálása.

Azoknak, akik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozó intézkedések ideje alatt kezdtek sportolni, nehéz megtalálni az első versenyt, hiszen még most is bizonytalan az őszi szezonkezdés. Persze még mindig szoknunk kell a közösségi távolságtartás új, írott és íratlan szabályait, de egy olyan, kifejezetten versenyzésre épített objektumban, mint a Hungaroring, minden szempontot figyelembe véve lehet futóversenyt szervezni. A kiszolgáló létesítmények, a szurkolói zónák, a parkolók mind túlméretezettek, így a szervezőknek nem okoz gondot a szociális távolságtartás figyelembevétele. A rajtoltatás, és bemelegítés sincs szűk korlátok közé szorítva, bőven van hely a célegyenesben, mindenki elfér egymás mellett, akár több mint másfél méterre is egymástól.

 

Az autósport szerelmeseinek kötelező.

A saját határaikat feszegetőknek jó alkalom a megmérettetésre.

Az élményt keresőknek pedig egy egyedülálló lehetőség.

Gyorsan vagy lassan, egy km az egy km, de nem mindegy, hol futod. Ring Run Race.

információ/nevezés:

http://ringrun.sport4you.hu/