Öt hihetetlen sikersztori, avagy hogyan segített lefogyni az IRONMAN

Ismerjünk meg öt lenyűgöző történetet! Miként segített elhízott embereken az IRONMAN, miként változott meg a táplálkozásuk, az életmódjuk, az életük. A triatlon fegyelemre tanít, fegyelem nélkül pedig nem érheted el a céljaid. Az öt legkomolyabb fogyás sztorija…

Craig Lycke – leadott testsúly: 68 kilogramm

2008-ban Craig munkahelyet váltott, ám az új helyen való alkalmazásának a feltétele egy olyan életbiztosítás megkötése volt, amely egy elég komoly orvosi kivizsgálást követelt meg. Ekkor derült fény arra, hogy Craig súlyos elhízása következtében kettes típusú cukorbeteg. Az egészséges életmód jegyében, nem sokkal később elhatározta magát, és belekóstolt a futásba, ám nem igazán ért el sikereket általa.

craiglycke

Nem volt edzésterve és még megfelelő cipővel sem rendelkezett. A véletlen folytán találkozott Amy Livesay-jel, aki kezdők számára tartott edzéseket, felkészítve őket életük első maratonjára. Hat hónapon keresztül heti három edzéssel készült, végül pedig teljesített egy félmaratont. Ezek után elhitte, majd pedig bizonyította is, hogy egy IRONMAN sem okoz számára problémát. Ehhez persze áldozatokat is kellett hozni – többek között lemondott a finomított cukrok minden formájáról, no és mozogni. Hónapokon, éveken át. Elvileg egyébként erre termett az ember…

David Polanco – leadott testsúly: 54 kilogramm

David éppen főiskolára járt, amikor hirtelen elhunyt az egyik legjobb barátja, ami igencsak megérintette, ráadásul az iskola is nagyon stresszesnek bizonyul, így mire lediplomázott, a testsúlya is szépen felgyarapodott. Ekkor fordulóponthoz érkezett, és eldöntötte, hogy teljesít egy IRONMAN-t.

Davidpolanco

Először futni akart, de mivel világéletében utálta a futást, a triatlon vonzóbbnak tűnt számára. 2012-ben drasztikusan diétázni kezdett, majd vett egy használt kerékpárt. Saját elmondása szerint sokszor fogalma sem volt arról, hogy mit is csinál. Egy évvel később teljesítette az első fél IRONMAN-t, majd egy újabb évre rá a teljes távút is. Mára Polanco már úgy véli, hogy a kezdeti ellenszenv ellenére is a futás lett a kedvenc eleme. Nem tud ugyan gyorsan futni, de a tempót kilométereken át tartja a slank fiatalember…

Eric Oscarson – leadott testsúly: 79 kilogramm

Eric Oscarson olyannyira elhízott volt, hogy 2008-ban átesett egy bypass műtéten, amelyet követően úgy határozott, hogy változtat életmódján. Kapott egy pulzusmérőt és két héttel a beavatkozást követően sétálni ment, ám alig több mint egy kilométer megtételétől olyannyira elfáradt, hogy haza kellett szállítani.

eric_oscarson_before_after

Ekkor döntötte el, hogy teljesít egy IRONMAN-t. Ez az elhatározás akkor, abban a pillanatban elég nagy őrültségnek hangzott. Oscarson azonban ettől kezdve egy pillanatra sem tért el céljától, kitartóan készült élete első komoly megmérettetésére. A louisville-i versenyre esett a választása, amelynek során hatalmas széllökések fogadták az indulókat, ez elsősorban a kerékpározás alkalmával okozott gondot. Oscarson nem hátrált meg, mára pedig már több IRONMAN versennyel a háta mögött éli „új” életét.

Justin Bifro – leadott testsúly: 54 kilogramm

Justin Bifro életében viszonylag hamar elérkezett az a pont, amikor már sem a vérnyomása, sem a koleszterinszintje nem volt tartható. Házas emberként elhatározta, hogyha nem akar túl korán távozni az élők sorából, akkor drasztikusan változtatnia kell.

Justinbifro

Minden reggel futópadon tréningezett, és súlyokat emelt. Mindezek mellett azonban továbbra is egészségtelenül táplálkozott, így nem éppen úgy sikerült fogynia, ahogyan azt előzetesen eltervezte. Ezt felismerve diétázni kezdett, leginkább a zsírt hagyta el étrendjéből, majd elkezdett felkészülni egy IRONMAN-re. Munka előtt, ebédidőben és sokszor még munka után is tréningezett. A célját teljesítette. Elmondása szerint a legjobb ebben a sportágban a fegyelem, hisz e nélkül nem érheted el a céljaid. Nézzünk a képre, és elhisszük neki!

Leo Buorgeois – leadott testsúly: 91 kilogramm

Leo Buorgeois súlygyarapodása tízéves korában kezdődött, amikor a szülei elváltak. Az évek során egyre csak hízott és hízott, mire negyvenéves korában cukorbetegként a kardiológusa nem sok jóval kecsegtette. Kissé megrémisztette édesapja szívrohama is, aki viszonylag fiatalon negyvenhat évesen hunyt el.

leo_bourgeois

Leo elhatározta magát, paleo diétába vágott, edzőt fogadott, úszni, kerékpározni és futni kezdett. Csaknem 190 kilogrammot nyomott, amikor gyomorgyűrűt kapott, de már csak 113 kilogrammot mutatott a mérleg nyelve, amikor teljesített egy félmaratoni futóversenyt. 2013-ban aztán feltette az i-re a pontot a texas-i IRONMAN versenyt abszolválta, a célban hatalmas ovációval fogadta a publikum. Leo majd’ száz kilót fogyva vált igazi sportemberré, és sokak számára követendő példává.