Mindenkinek megvan a maga Mount Everestje – legyen a tiéd a Velencei-tó körbefutása!

Keressük a motivációt? Célokat tűzünk ki magunk elé? Adja magát az egyik legismertebb természetes akadály. Feszegessük határainkat a Velencei-tó körül!

Amatőr futkorászásom első komolyabb kihívása egy őszi félmaraton volt. A befutó után, remegő lábbakkal, a Városliget gyepére roskadva, el sem tudtam képzelni, hogy valaha ennél többet fussak. Aztán jött egy újabb, gyorsabban, és akkor már éreztem, egyszer akár maratoni táv is lehet ebből. Pár év és pár ezer km után már biztos voltam benne, hogy menni fog a 42 195 méteres kihívás is. Ez sem volt elég, bár minden célba érkezés után azt mondtam, soha többet. Most a harmadik IRONMAN-versenyemre készülök, úgy, hogy már a negyedikre is be vagyok nevezve. Közben volt már mindenféle egyéb határfeszegetés bringán és terepen futva is, hiszen mindig kell egy nagyobb, egy gyorsabb, egy nehezebb extraság, ez motivál, ez hajt előre. És mindig más. Ilyen kihívás lehet a Velencei-tó körbefutása is.

Mindeniki találhat „következő lépést”. A vitorlázók Kékszalagja olyan, mint az úszók Balaton átúszása. A bringások Tour de Pelso-ja hasonlítható a túrázók Kinizsi Százasához. És ott van még a Hawaii IRONMAN, az Ultra Trail de Mont Blanc, és más olyan versenyek, ahol teljesen amatőr hobbisportolók is elindulhatnak, amik bárkinek felkerülhetnek a bakancslistájára. És sokak számára ilyen lehet a Velencei-tó körbefutása is.

29 kilométer! Van, akinek soknak tűnhet. De aki elkezdte a futást, és már látja a szépségét, annak nem nehéz belerakni azt az edzésmunkát, ami ehhez kell. Azok számára, akik júliusban teljesítették a Ring Run Hungaroring félmaratonját, nem is lehet kérdés – ők le tudják küzdeni ezt az akadályt is. Akik ott a rövidebb távokkal próbálkoztak, távolabbi célként jelölhetik meg a Ring Run Velence Tókörét, de most próbálkozhatnak váltóban, vagy a rövidebb körökön.

Bármilyen szinten állunk a saját kedvenc sportunkban, mindig van feljebb. A célok kijelölése a fejlődésünk alapköve. Legyen most a következő cél a Velencei-tó, legyen ez most a mi Mount Everestünk!

Gyorsan vagy lassan, egy km az egy km, de nem mindegy, hol futod. Ring Run Race.

NEVEZÉS: http://ringrun.sport4you.hu/#nevezes

 

Kővári Sándor