Szombaton reggel többen fogják körbefutni a Velencei-tavat mint a Margitszigetet, lehet még csatlakozni a Ring Run futóversenyhez

Sokaknak csak hétvégenként van idejük hosszabb futó edzésekre, ilyenkor telnek meg a népszerű futóbázisok. A Margitsziget és a rakpartok a budapesti futók leggyakoribb célja, unalomig lejárta már mindenki ezeket a kilométereket. De így nehéz azt a motivációt megtalálni a futásban, ami az új ösvények felfedezésével, a természet adta csodák átélésével jár. Persze érthető a megszokott helyek látogatása, hiszen így könnyebb tervezni a folyadékpótlást, a logisztikát. De a Ring Run Velence frissítőpontjai, változatos környezete olyan extra edzésehetőséget biztosítanak, amit érdemes kipróbálni. Azoknak is ajánljuk a versenyt, akik csak komolyabb tréning céljából futnák körbe a tavat, ez a lehetőség jól illik az októberi maratont teljesítők edzéstervébe.
Persze a három táv valamelyikén leginkább versenyzők indulnak, akiknek a nettó időmérés, a befutóérem, a versenyhangulat a fontos. És most nemcsak akkor állhatnak rajthoz, ha előzetes regisztrációval neveztek, most a verseny reggelén is lehet jelentkezni. A Drótszamár kempingben lévő versenyközpontban még intézhető a nevezés, egészen a verseny rajtjáig lesz nyitva az iroda.
részletesebb információk: http://ringrun.sport4you.hu/#toggle-id-1