Az olaszos kelkáposzta saláta, az új kedvenced!

Egy kellemesen fanyar ízű vitaminbomba, amit egyetlen diétából sem szabad kihagyni. Ne tévesszen meg a kelkáposzta nyers íze, egy rendkívül ízletes és sokféleképp elkészíthető zöldségről beszélünk. A lehetőségeknek csak a fantáziád szabhat határt.

kale_1

Az alábbiakban egy olyan receptet szeretnénk megosztani veletek, ami remek kiegészítő köret, vagy saláta lehet.

Olaszos kelkáposzta saláta

Hozzávalók

  • két evőkanál olívaolaj
  • két gerezd fokhagyma, meghámozva, megtörve
  • négy szardella apróra vágva
  • fél csésze apróra tört dió
  • két evőkanál kapribogyó
  • negyed csésze mazsola
  • egy fej kelkáposzta, csíkokra vagdosva
  • ízlés szerint só, bors

Elkészítése

  1. Egy serpenyőben olívaolajon megfuttatjuk a fokhagymát. Ha már megbarnult, hozzáadjuk a szardíniát, a mogyorót, a kapribogyót és a mazsolát. Majd a keverékhez adjuk a kelkáposztát is.
  2. Felöntjük egy deciliter vízzel, majd világoszöldre pároljuk a káposztát. Ha a víz kevésnek bizonyul, pótoljuk, ami elpárolgott. Ha megpuhult a káposzta, sóval, borssal ízesítjük, majd tálaljuk.