Eddig edzéseket vezetett a fitneszguru, most már traktort fog?

Mint tudjuk Rubint Réka megszerezte az aranykalászos gazda képesítést, amihez járul néhány meglepetés.

Gyerekkorában Réka és testvére sokat dolgoztak a földeken, akkor még nem túl nagy lelkesedéssel. Szülei halála után azonban szerette volna továbbvinni ezt az örökséget, így elvégezte hozzá a képzést, ami tartogatott néhány meglepetést Rékának:

Amit nagyon megmosolyogtam, – ezt mondjuk nem tudtam- hogy képzeljétek el a bizonyítvánnyal együtt kaptunk egy papírt, – amit még nem töltöttem ki, és még nem küldtem vissza – de ezzel meg lehet igényelni a traktor vezetői engedélyt, ezáltal fejőgépre és keltetőgépre is lesz engedélyem.

Réka nagyon lelkesen beszélt a jövőről az Ébredj velünk című műsorban. azonban nem kell attól félni, hogy felhagy sikeres karrierjével, csupán szeretné egy kicsit kiegészíteni azt:

Nagy álmom az, hogy egy autentikus, vidéki hangulatban legyen majd egy olyan kis ékszerdoboz valahol az országban, ahol tudok tornát tartani, lehet finom kis hurkát, kolbászt enni. Egy valami fajta beauty farmot szeretnék, ahová el tudnak vonulni az emberek.