A Ring Run sorozat Hungaroringen rendezett futóversenye hatalmas érdeklődés mellet zajlott július közepén. A siker predesztinálta a folytatást, nem lehetett kihagyni a lehetőséget. A Velencei-tó lett a következő helyszín. Érdemes volt bevállalni, jó hangulatú verseny zajlott szombaton.
Az őszi és tavaszi versenyszezonban minden hétvégére több futóverseny is jut, ma már válogatni lehet a helyszínek közül. A Velencei-tó adottságai sokakat vonzanak a környékre. A tömegsportokat kedvelőknek különleges élmény kerékpárral vagy futva megkerülni a tavat. Főleg olyan szép szeptemberi időjárásban, mint ami most volt. Zavartalan napsütés, a startnál kellemesen hűvös idő fogadta a Velence Korzóra érkező nevezőket. Csak később melegedett fel 27 fok környékére a hőmérséklet, így csak a 29 km-es táv mezőnye szaladt bele az igazán melegbe. A szembeszél viszont zavaróan felerősödött, volt mivel megküzdeni a déli parton és Dinnyés után, Pákozd felé.

És sajnos a szervezők dolgát is megnehezítette a szél, hiszen a kültéri rendezvények legnagyobb ellenségéről beszélünk. Dönti a kordonokat, tépi a molinókat, elmozdítja a pályát jelző bójákat. Sajnos már a verseny rajtja előtt is mozgatni kellett a pályát biztosító elemeket, így volt némi kavarodás, a kijelölt távolságokban történt pár zavaró változtatás. De a versenyzők sportszerűsége helyrehozta a körök számlálásánál kialakult problémát, minden résztvevő fair play- díjat érdemel a pozitív hozzáállásért.
Volt, aki csak edzeni akart egy jót, és mikor meglátta a rajtkaput azonnal benevezett, volt aki kifejezetten győzelmi esélyekkel érkezett, volt aki csak saját tókerülő rekordját akarta megdönteni. De senki nem stresszelte túl, nem láttunk feszült tekinteteket a rajtban. Ez a verseny most nem is a versengésről szólt, mindenki lazán, örömből futott, és ennek mindig így kéne lennie. Magunkért, a sport szeretetért, a távolságok leküzdéséért, a következő kihívásért edzünk egyre többet, nem kell harcolni egymás ellen. A Ring Run Velence versenyén a befutó utáni beszélgetésekből, a pozitív szemléletből egyértelmű volt, jó közösséget sikerült összehozni.
Jó lenne, ha máskor is találkozhatnánk ezzel a kedélyes futóközösséggel, már készülünk a következő eseményre.