Hozd felszínre a legerősebb éned a gyönyörű fitneszedzővel!

Savi Win nem húzza az időt, egyből nekilát a feladatának, hogy segítsen elérni a kliensek célját. Általában az elfoglalt nőknek segít az egészséges életmódváltásban.

A fitneszedző alakja már önmagában megnyeri az embereket, hogy csatlakozzanak hozzá a fejlődés és önképzés útján, de Instagramra feltöltött videó, csak még hatásosabbak.

Találhatunk köztük rendkívül hatékony alsó testre tervezett edzéseket, amik követésével nekünk is feszes farizmaink lehetnek. Ezt IDE kattintva érheted el. A felső testről sem feledkezhetünk meg, erre is hatékony gyakorlatokat tartogat számunkra IDE kattintva az elbűvölő edzőnő.

Az edzések mellett természetesen a táplálkozásra is kell figyelni. Savi az edzések mellett táplálkozási szakértő is, ezért bátran bízhatunk az alábbi receptjének sikerében is, amiről a videót ITT érheted el.

Csirkés sült rizs recept:

A rizst megmossuk, majd megfőzzük. A csirkét felkockázzuk, sóval+borssal ízesítjük, majd serpenyőben közepes-nagy lángon addig sütjük, amíg a közepe már nem rózsaszínű. Ezután megfőzzük a zöldségeket. (Ha fagyasztott van csak otthon, és időhiányban vagyunk, az is teljesen jó, hiszen tápanyagdús.) A tojást felverjük egy kis sóval+borssal, és a serpenyőben ráforgatjuk. Végezetül keverjük össze az összes hozzávalót! Szójaszószt és zöldhagymát is lehet hozzá tenni a végén.

Ha pedig az egész tested és lelked szeretnéd megmozgatni, akkor ajánljuk figyelmedbe a fitneszedző alábbi videóját: