Itt a bizonyíték, hogy egy kis futás is sokat használ!

Hihetetlen! Hogy ezek az amerikaiak mindig egy lépéssel előrébb járnak… Miközben világszerte a kilométer hajhászás, az extrém hosszútávú versenyek divatja tombol, a közelmúltban amerikai sportorvosok kutatásai alapján bebizonyosodott, hogy egy kis futás is meglepően jótékony hatással van egészségünkre.

 

 

Ez eddig nem jelent különösebb szenzációt, de, ha azt is hozzátesszük, hogy mivel a felmérésben résztvevő ötvenötezer(!) személy java része egyáltalán nem futott korábban, a napi kilométer adagok számukra meglehetősen visszafogottak voltak és mégis – vagy éppen ezért – látványos javulás mutatkozott esetükben a keringési betegségekben való esetleges elhalálozás kockázatait illetően, akkor már érdemes elgondolkodnunk. A vizsgált személyek másik részénél ugyanis – akik lényegesen nagyobb iramban és nagyobb távokat teljesítettek – nem tapasztaltak ilyen mértékben pozitív változást, sőt esetükben a statisztikák rosszabbak voltak, mint a heti kettő-öt alkalommal egy-két kilométert tíz-tizenöt perc alatt teljesítők körében.

Az amerikai kardiológiai társaság lapja szerint: már napi öt-tíz perc könnyű iramú futás is jelentős mértékben csökkenti a kockázatát főképp a keringési és szívproblémákban történő elhalálozásnak. A nők esetében még jelentősebb a pozitív hatás. Az eredmények nyilvánvalóan motiválóan hathatnak az egészségükért tenni hajlandó embertársainkra, akik közül reméljük sokan már az idén elkezdik a mozgást és fel is mérhetik tudásukat akár már a tavaszi versenyeken.