Hagyj fel a járdán futással, és égess több kalóriát!

Gyerekkorunkban már rájöttünk, hogy a sárban, és egyéb piszkos helyeken sokkal jobb játszani. Ennek most is előnyét élvezhetjük! Amellett, hogy a lábízületeidnek sokkalta egészségesebb, hogy hanyagolod a járdát, számos más indokunk is van rá, hogy erdei futóedzéseket tarts: erősíti az izmokat, az erdő látványa és az onnan kiszűrődő hangok elterelik a figyelmed arról, hogy valójában edzel, és ezzel el is lazít. Emellett azt is kimutatták, hogy  a terepen futással tíz százalékkal több kalóriát égethetünk el vele. Irány a természet, hagyj fel a járdán futással!

 

Keress egy túraútvonalat!

 

Ha tudod az útvonalat, akkor lehetőséged lesz a természetet csodálni ahelyett, hogy a lehetséges utakat keresgéled. Így fel tudod venni, és meg is tudod tartani végig a tempódat, és nem tévedsz el az erdőben. Elvégre, így nem csak kalóriát égetsz a futással, hanem ki is kapcsolódhatsz egy kicsit.

Fogj egy-két barátot!

 

Ha valami újat próbálsz ki, mindig érdemes azt barátokkal tenni, hiszen ha társaságban vagy, kevésbé izgulsz, és sokkalta jobban szórakozol. Így közös élmény lesz az első erdei futás, és a barátaidnak is jót teszel vele, nem csak magadnak!

Jó ürügy a kirándulásra!

 

A legjobb, ha ellátogattok egy vízeséshez a barátaiddal, és így nem csak az edzés lesz meg, de egyben a kirándulás is. Miközben a vízesés szépségét csodálod, aközben rengeteg kalóriát égetsz el. Jó üzlet, nemde?

Iratkozz fel egy terepfutóversenyre!

 

Előre ki van jelölve az útvonalad, kapsz nassolnivalót és vizet, illetve rengeteg új emberrel találkozol. Rengeteg előnye van, úgyhogy csak ajánlani tudjuk. Arra viszont ügyelj, hogy jól olvasd el előtte a versenyleírást, nehogy valami meglepetés érjen!

Legyél önkéntes!

 

Ha egy terepfutóversenyen önkénteskedsz, az nem csak neked segítség, de a szervezőknek is! A mellett, hogy egy csomó mindent megtudhatsz az ilyen versenyekről és magáról a terepfutásról, ezeken a rendezvényeken mindig elkél pár plusz ember.