Jó szokások, amelyektől fittebb lehetsz

A fittséghez három alapvető dolog szükséges: megfelelő táplálkozás, tervszerű edzésmunka és elegendő pihenés. Jó szokások, amelyektől fittebb lehetsz.

Aludjunk jól!

Sorrendben visszafelé haladva kezdjük utóbbival: sokan alábecsülik a pihenés jelentőségét a jó kondíció szempontjából, pedig ez az alapja mindennek. Az nagyjából köztudott, hogy legalább nyolc óra alvás szükséges egy felnőtt embernek a napi regenerálódáshoz. Az sem mindegy viszont, hogy mikor hajtjuk álomra a fejünket: legideálisabb az este tíz és reggel hét óra közötti folyamatos és zavartalan alvás.

A pihenés mellett ilyenkor dolgozza fel szervezetünk a nap közben őt ért fizikai és szellemi ingereket, tehát ilyenkor épül a testünk és töltődünk fel a másnapi kihívásokra. Amennyiben ez az időszak nem zavartalan, vagy nem elég hosszú, akkor nem lehetünk száz százalékos állapotban napközben, így nem tudjuk majd kellő hatékonysággal végezni munkánkat és az edzéseket sem. Az energikus nap kezdéshez hozzájárulhat egy frissítő, lehetőleg hideg vízzel befejezett zuhanyozá

Mozogjunk az edzéseken kívül is!

Természetesen mindenkinek csak az életkorának és testalkatának megfelelő sportokat érdemes űzni a kívánt fittség eléréséhez. Felesleges teljesíthetetlen, vagy extrém veszélyességgel járó sportokat bevállalni, vagy túlzott mennyiségű tréninggel agyonterhelni magunkat. A fizikai fejlődés lényege ugyanis az edzésterheléssel és a pihenéssel-regenerálódással töltött időszakok váltakozása, az ezek közti ideális arány megtalálása.

Azokon a napokon, mikor éppen nem jut időnk kedvenc sportágunk űzéséhez, menjünk kerékpárral munkába, ne használjuk a liftet munkahelyünkön és legalább este sétáljunk egy jó nagyot a kutyánkkal. Az otthon, saját súllyal végezhető erősítő tornagyakorlatok tárháza elég bőséges muníciót kínál, tessék ezzel élni. A tévé előtt, a szőnyegen ülve is lehet hasznos nyújtó-erősítő gyakorlatokat végezni.

 

Együnk többször, keveset!

Végül, de nem utolsósorban természetesen a táplálkozásról sem szabad megfeledkeznünk
fittségünk megteremtése érdekében. E téren is a legfontosabb a rendszeresség. A farkaséhség elkerülése érdekében minden étkezés előtt igyunk meg egy pohár vizet. Jót tesz az emésztésünknek és már előzetesen teltségérzetet ad, így nem fogunk nyakló nélkül falni. Igyekezzünk a reggeli-ebéd-vacsora vonatkozásában a király-polgár-koldus, klasszikusan ismert mennyiségi felosztást betartani, vagyis minél komplettebb, fehérjékkel és zöld-félékkel teli reggelivel indítsuk a napot, de ne feledkezzünk meg egy-egy adag gyümölcs elfogyasztásáról sem még ebéd előtt.

Délben az esetleges délutáni edzés függvényében lakjunk csak jól. Egy könnyű vacsora után pedig este hét után már lehetőleg ne vegyünk magunkhoz semmilyen (főleg kalóriadús) táplálékot. Az egész nap során tartsuk szem előtt a folyadékfogyasztás fontosságát: legalább két liter, nyáron inkább három litert megközelítő mennyiségű folyadékot – leginkább vizet – fogyasszunk!