Hatalmas büntetéseket kerülhetünk el, ezekre a szabályokra figyeljünk síelés, snowboardozás közben

A hazai sípályákat idén eddig kerülte a nagyobb havazás, de hivatalosan már rég beindult a síszezon. Szerencsére pár óra autózással komolyabb síterepek is elérhetőek, a környező országokban fantasztikus élményekkel gazdagodhatunk síelés, snowboardozás közben. De érdemes figyelembe venni a pályákra vonatkozó szabályokat.  A magyarországi pályákon is komoly előírások vannak, de az alpesi terepeken kellemetlen pénzbüntetésekre is számíthatunk ha nem tartjuk be megszabott rendet.

Kapcsolódó kép

 

A sípályának is vannak szabályai, amelyekkel egymás testi épségére vigyázunk. Ezek röviden:

  • Gyalog vagy sível való felmenetel a pálya szélén történik. A középső széles rész a lefelé siklóké!
  • Annak kell vigyáznia a másikra, lassítani, fékezni, kikerülni – ha szükséges -, aki felülről közelít!
  • Aki elindul, felfelé is körül kell néznie.
  • Senki nem síelhet olyan tempóban és olyan módon, hogy az a többieket veszélyeztesse!
  • Követési távolság a pályaviszonyoktól függően 6-20 méter. Kivéve az együtt gyakorló csoportokat, ahol ez a távolság kevesebb is lehet, amelyet az oktató határoz meg.
  • Nehezen belátható kanyarokban, bukkanók után nem szabad ácsorogni!
  • Bukáskor mielőbb el kell hagyni a középső, lesiklásra használt részt! Ha ez nem lehetséges, keresztbe szúrt botokkal, sílécekkel jelezni kell a balesetet a föntről közeledőknek!
  • A gyakorló csoport tagjainak a megálláskor érkezési sorrendben egymás alá kell besorolniuk! Ezt a besorolást a csoport háta mögött, az utolsó helyre kanyarodva kell elvégezni.
  • Sílift nyomában, illetve 4 méternél közelebb síelni tilos!
  • A ratrak vagyis a hótaposó gép veszélyes, ezért hang és fényjelzéssel közlekedik. Ilyen ratrakot 4 méteren belül nem szabad megközelíteni!
  • Legvégül: a sípálya a síelőké! Ezt minden sípályára kiírnám nagy betűkkel! A sípályán való szánkózás ugyanis veszélyes, elsősorban a síelőkre. A szánkózás az erre kijelölt ródlipályán történjen. Az efféle figyelmeztetést a szánkósok általában nem szeretik, pedig be kellene látniuk a tilalom (pontosabban a két sport szétválasztásának) az alapos okát.

Baleset esetén

Ilyenkor mindenki, akinek egy csöpp esélye is kínálkozik arra, hogy segítsen, emberi kötelessége, hogy keresse ennek lehetőségeit! Legyen, aki lecsatolni segíti a sérült sílécét, legyen, aki a két lécet keresztben leszúrja a hóba jelzésként, a többi síelőnek. Legyen, aki a sérülttel marad, és legyen, aki elindul a legközelebbi segítségkérőhely, ház felé, értesíteni a hegyi mentőket. A sérült ellátása és szállítása speciális szakértelmet igényel, ez tehát a hegyi mentők dolga! Nos, ha ezek után valakiben maradt egy csöppnyi mersz, hogy síeljen, akkor kívánjuk, hogy sok öröme teljék benne!

 

forrás:sielok.hu