Pár napja írtunk az „Álarc mögött” színjátszó csoporttal végzett tehetséggondozó munkáról, akkor Benkő Nóra, a Pesti Magyar Színház Színiakadémiájának igazgatónője osztotta meg velünk tapasztalatait. Most Bakó Gábor koreográfus, táncművészt kérdeztük a gyerekek között végzett munkájáról.
Fotós: Ania Jopp
„Több oldalról is érdekelt a kihívás, nagyon kíváncsi voltam mit tudok kihozni a gyerekekből, hisz alapvetően felnőtteket tanítok.
Érdekelt az is, hogy egy teljes darabot kell a gyerekekre építeni. A kezükre, a lábukra, a fiatal lelkükre szabni. Érdekeltek a reakcióik, a viszonyuk a tánchoz, mit csalogat elő a tánc belőlük, hol vannak a határaik? És persze a végeredmény is nagyon izgalmas volt.
Szenzitívek és tiszták a gyerekek
Nagyon erős tapasztalat volt, hogy a gyerekek hihetetlenül szenzitívek, olyan tartományban is ráéreznek dolgokra, ahol a felnőttek már rég nem, és ez kulcsa is lehet a velük végzett munkának, de akadály is lehet, mert szuperérzékenységük miatt végtelen TÜRELEMMEL kellett velük bánni. Nekem is újra kellett tanulnom – szinte velük együtt az alapokat. Hiszen ami számomra beépült tudás, az nekik egy teljesen új információ. Valódi időutazás volt ez általuk, vissza a saját diákéveimbe, amikor a tánccal kapcsolatos definíciókat se ismertem és ötször kérdeztem vissza azokra. Ha velem nem lettek volna akkor türelmesek (és ezért ma is hálás vagyok), most nem lennék itt.
Ha a gyerekkel egy tanítási folyamat során nem tudunk türelmesen bánni, az végletes dolgokat hoz elő belőle: leblokkol, pánikba esik, összeomlik, begörcsöl a lelke… de a végeredmény ugyanaz: ellenáll és nem megy át a tudás, nem jutunk el a célig. Nekem erre kellett ráéreznem és türelmesnek lennem. Mindenkivel. Egytől egyig. Minden próba alkalmával.
Nem elég, ha csak úgy megmutatom a lépést
Azt is meg kellett szoknom, hogy a gyerekek más eszközöket igényelnek, mint a felnőttek: nekik nem elég, ha csak úgy megmutatom a lépést. Egy gyerekben valódi érdeklődést kell kelteni, el kell kapni aztán lekötni a figyelmét ahhoz, hogy menjen a munka. Rá kellett éreznem, kik azok, akik ebben a gyerekek közül a segítségemre tudtak lenni – azoknak a gyerekeknek csillogott leginkább a szeme, és rajtuk keresztül eljuttatni az üzenetet a többiekhez. Velük együtt, akár rajtuk keresztül bemutatva a lépéseket, mindazt, amit aztán a színpadon majd adniuk kell.
Az is erős tapasztalat volt, hogy az agresszió mennyire nem egyértelmű számukra. A darabban van agresszió – ilyen a világ, és a darab lényeges mondanivalója is ez, hogyan jutnak el az agressziótól az oldódás, az együttműködés felé.
De a gyerekek felé nagyon nehezen ment át az, hogy nekik adott helyzetben agresszívan kell mozdulniuk, agresszívan kell lépniük, viselkedniük. És lenyűgöző, hogy mennyire tiszták és ártatlanok még. Hiszen annak ellenére, hogy a darab bemutatójára képesek voltak az agressziót képileg hitelesen átadni a színpadon…. én láttam, hogy NEM VÁLT LÉNYÜKKÉ az agresszió.
A tánc univerzális eszköz
Éppen ezért volt nagyon izgalmas a tánccal végzett tehetséggondozás, mert a tánc tényleg egy olyan eszköz, amely minden érzelmet előcsalogat. A tánccal mindent meg lehet mutatni: szerelmet, fájdalmat, veszteséget, örömet. És mindehhez kapcsolódott a gyerekek véget nem érő energiája, mert nekik tomboló, szikrázó energiáik vannak- és ez nagyon jó alapja és társa a táncnak.
Azt remélem, meg is marad a tánc az életükben
Mert a tánc átalakítja az egész életet, sőt az életről való gondolkodást is képes átalakítani. Nem véletlenül fogalmaztak úgy régen, hogy „Tánc és illemóra”, mert a tánc megmutatja a helyünket a világban, fegyelmez, tiszteletre tanít. Illedelmes viselkedésre oktat. Valódi művészet.
E mellett természetesen, mint funkcionális sport is megállja a helyét, minden izomcsoportot átmozgat, a tánc hatással van az agyműködésre, intenzívebbé válik annak működése. Különösen a táncot megelőző „bemelegítő” gyakorlatok, a balett alapját is képező repetatív mozdulatok, amelyek a test teljes izomzatát „felépítik”.