Szupermodell a sportpályán: Lokelani McMichael, aki (nem csak) a szépségével hódított

„Próbálok egyszerre csak egy dologra koncentrálni. Jelenleg pedig a triatlon a legfontosabb az életemben ” – mondta még 1995-ben Lokelani McMichael azt követően, hogy beírta magát a rekordok könyvébe. Mindössze tizennyolc esztendősen teljesítette a konai IRONMAN-t, a legfiatalabb nő volt, aki megcsinálta a sportág legnehezebb erőpróbáját.

Képtalálat a következőre: „Lokelani McMichael”

A hirtelen jött siker, no meg Lokelani sokakat lenyűgöző természetes szépsége az évek múltán már más irányba terelték. Habár folytatta a versenyzést, a számláit sokkal inkább modellkedésből, televíziós szerepléseiből fizette.

Anno a sportág szex-szimbólumaként tündökölt. Szupermodellként a sportból adódó fizikuma révén egyfajta női szuperhősként tekintettek rá. Megválasztották a legszebb női sportolóknak, amellett, hogy újabb történelmet írva még a National Geographic hasábjain is helyet kapott, mint az első „emberi szépség”.

Lokelani Kuulei Makamae néven Konán született és nőtt fel, éppen ezért volt egyértelmű, hogy a szörf és a triatlon vonzáskörébe kerüljön. Csak hab volt a tortán, hogy a család egy szörfboltot üzemeltetett, így a 80-as években a kislány barátaival nap mint nap a tengert járta, mindamellett, hogy lelkesen szurkolt az IRONMAN versenyek során.

Kezdetben esze ágában sem volt sportolni, ám tizenkét évesen egyszer csak olyannyira magával ragadta a közeg, hogy megfogadta, ő lesz a legfiatalabb nő, aki teljesíti az IRONMAN-t. 1995-ben messze volt az élcsoporttól, de 15 óra és 21 perc alatt teljesítette a távot, így bekerült a Guinness Rekordok könyvébe. A hirtelen jött hírnév új utakat nyitott meg a fiatal sportoló életében.

1999-ben szépségkirálynőnek választották, miközben számos híres magazin borítójára is felkerült, s modellként is kipróbálta magát. Több televíziós sorozatban is kapott mellékszerepeket, dokumentumfilmekben is szerepelt, többek között egy a triatlonról szóló filminspiráció műsorvezetői szerepét is megkapta.

Persze Lokelani közben az aktív triatlont sem hanyagolta, s bár sohasem nyert versenyt, de több ízben is a legjobb tíz között zárt, így a triatlonos társadalomban hamar lekerült róla az a béklyó, hogy csak a szépsége miatt lett elismert. A sportágon kívül ellenben nagyon sokáig továbbra is ismeretlennek számított.

Lokelani a negyedik ikszhez közelítve sem lazsál, mind a mai napig televíziós műsort vezet Hawaii egyik helyi televíziós csatornáján, a triatlontól pedig egyszerűen nem hajlandó elszakadni.

„Legalább nyolcvan éves koromig akarok triatlonozni, hiszen ez egy életforma” – mondta nem régiben egy interjú keretein belül. Heti huszonöt órát készülve igyekszik felkészülni a következő versenyére. Jól tartja a formáját.

Képtalálat a következőre: „Lokelani McMichael”