Három törzserősítő gyakorlat Ring Run futóversenyre készülőknek

Sorozatunkkal szeretnénk sok olyan információt eljuttatni a futókhoz, amivel hatékonyabban lehet felkészülni a július 20-i kihívásra. Ma a core training fontosságára hívjuk fel a figyelmet.

Képtalálat a következőre: „core muscle”

 

Minden futónak szüksége van egy stabil, erős bázisra. Éppen ezért. azoknak, akik futnak, fokozottan oda kell figyelniük a kiegészítő edzésekre is a futás mellett. A lábizmai mellett nagyon fontos, hogy a törzs izmai is kellően ki legyenek dolgozva, hiszen ez adja meg a mozgásunk bázisát. A következő három törzserősítő gyakorlat ezt a célt szolgálja, mindenképpen érdemes beépíteni őket az erősítésbe.

 

  1. Plank

A planket szinte mindenki ismeri. Ez a könnyűnek látszó, de valójában igen kemény gyakorlat több mély izomcsoportot is erősít, ezért rendkívül hatékony. A legfőbb szabályai: a törzsnek teljesen egyenesnek kell maradnia, mindegy, hogy alkartámasszal vagy nyújtott kézzel végezzük a gyakorlatot; a fejet nem szabad sem lógatni, sem megemelve tartani, azaz optimális, ha a gerincünk meghosszabbítása; nem szabad a gyakorlat megkönnyítése végett mozgatnunk közben a csípőnket vagy féloldalasan tartani magunkat.

 

  1. Banánhinta

Sok elnevezése van ennek a gyakorlatnak. Mi a banánhintát választottuk. A gyakorlat lényege, hogy a hátunkon fekve megemeljük a képen látható módon a karunkat és a lábunkat, és elkezdünk óvatosan hintázni úgy, hogy a törzsünket végig feszítjük.

 

  1. Superman

Ez is egy elég ismert erősítő gyakorlat. A lényege, hogy hasra fekve kinyújtjuk a kezünket és lábunkat, mintha Superman-ként repülnénk a levegőben, miközben a homlokunk lefele néz. Ez egy igen változatos gyakorlat, hiszen többféleképpen elvégezhető. Emelhetjük az ellentétes oldali kezünket és lábunkat, majd cserélhetünk, vagy csak a két kezet és csak a két lábat. A legjobb, ha egyszerre a kezeket és a lábakat is megemeljük.