Biztos találkoztunk már olyanokkal, akik kifogásokat kerestek, ha a rendszeres testmozgás került szóba. Sok furcsa ellenérvet hallottunk már, ezek közül az egyik általánossal foglalkozunk most: „A futás árt a térdnek” – . Annak ellenére, hogy bizonyos helyeken a csapból is ez folyik, ki kell igazítanunk a tévedést – Semmilyen tudományos bizonyíték nincs arra vonatkozólag, hogy a futás ártana a térdnek. A legtöbb térdfájás, ami a futókat kínozza nem a térd ízületből, hanem máshonnan ered.
1. A futók térde nem sérül sűrűbben, mint azoké, akik nem futnak.
Egy tanulmány szerint, amiben 18 éven át vizsgáltak futókat és nem futókat, míg a futók 20 százalékánál jelentkezett ízületi gyulladás, addig a nem futók körében ez az arány magasabb volt – összesen 32 százalék.
2. A fent említett adatok kortól függetlenül igazak!
Közismert, hogy ízületeink kopnak az öregedés során. Azt azonban semmi sem bizonyítja, hogy a futás gyorsítaná ezt a folyamatot, sőt! Nem egy esetről tudunk – személyes tapasztalatok alapján – ahol egy közepesen aktív, nem erőltetett futó program csökkentette az öregedés következtében fellépő ízületi kopás mértékét!
3. A táplálék-kiegészítők sem növesztik vissza az elvesztett porcszövetet.
A közkedvelt reklámszöveg ellenére, sajnos a táplálék-kiegészítők nem növesztik vissza az elkopott porcot. Az igaz, hogy olyan anyagokat juttat az ízületbe, amik védik azt, csökkentve a további kopás mértékét, de nem építi vissza az elvesztett szövetet. Egy kutatás szerint azok, akik magas koncentrátumú D-vitamin készítményeket szedtek annak érdekében, hogy védjék térdeiket, semmivel sem szenvedtek kevésbé az ízületi kopás okozta fájdalomtól, mint azok, akik nem vettek részt a kúrában.
4. A térdfájdalom oka nem minden esetben a térdízületből fakad.
A térdfájdalom okozója nem minden esetben térdsérülésből fakad. Sok esetben a hiba máshol, a comb, a vádli vagy a csípőízület elégtelen működéséből fakad. A térd körüli izmok megerősítésével csökkenthető a szalagokat és a porcot ért terhelés, így a fájdalom is mérséklődik.
5. A térd egészségére egyszerűbb gyakorlatokkal is könnyen lehet vigyázni.
Ajánljuk a guggolások különféle fajtáit, a lépcsőzést és a jógát! A guggolás a sérült térd rehabilitálására is alkalmas, de ez esetben fontos, hogy csökkentett terhelés mellet úgynevezett támaszos guggolást végezzünk – így ugyanis csökkentett terhelés mellett teljes mozgástartományon végezhetünk gyakorlatokat.